2007. július 4-én az IUGG XXIV. közgyűlésén, Perugiában (Olaszország) az IUGG Tanácsa úgy döntött, hogy elindítja a Nemzetközi Krioszfératudományi Szövetséget (IACS), mint az IUGG 8. tagszervezetét. Az IACS innentől testvérszervezete az olyan régóta működő tagszervezeteknek, mint az IAHS, az IAMAS és az IAPSO. Az IUGG Tanácsának döntése elsősorban annak az elismerése, hogy a krioszféra tanulmányozását a Föld rendszer más összetevőinek vizsgálatával egyenrangúnak kell tekinteni.
Célok:
a Föld és a Naprendszer más égitestjeinek krioszférájával kapcsolatos fizikai folyamatok és azok valamennyi aspektusának tanulmányozásának előmozdítása; a krioszfératudományok közössége által végzett kutatások ösztönzése nemzeti és nemzetközi intézményeken és programokon keresztül, valamint az egyes országok által, továbbá együttműködések és nemzetközi koordináció révén; nemzetközi platform biztosítása a fent említett kutatási tevékenységekből származó eredmények megvitatására és közzétételére; a krioszférában zajló folyamatokkal és a krioszférakutatással kapcsolatos oktatás és a nyilvánosság tájékoztatása; a krioszférával kapcsolatos adatok gyűjtésének megkönnyítése szabványosított mérések révén, valamint az ilyen adatok elemzésének, közzétételének és archiválásának elősegítése.
Divíziók:
- Hó és lavinák
- Gleccserek
- Jégtakarók
- Tengeri jég, tó- és folyami jég
- Krioszféra, légkör és éghajlat
- A Naprendszer más bolygóinak jegei és egyéb jegek
További részletek: https://cryosphericsciences.org/
A szervezetet bemutató magyar nyelvű előadás: link
Magyar nemzeti képviselő: Prof. Dr. Bartholy Judit (bartholy.judit@ttk.elte.hu)
A szervezet magyar levelezőlistája: IACS@levlist.ggki.hu

Király Ágnes
Tudományterület: GeodynamicsIntézet: University of Oslo
Rózsa Szabolcs
Tudományterület: geodéziaIntézet: BME Általános és Felsőgeodézia Tanszék